Tovább akarok lépni.
Egy hónapja futok, héten meglesz az első százas, és a június is összességében 100 km körüli hónap lesz. Egész büszke vagyok magamra azt is figyelembe véve, hogy pár évvel ezelőtt még gyűlöltem futni, egy hónapja pedig a 12x1 perc futás, 1 perc sétákkal izzasztó volt.
A hatodik futónapon valami bekattant az agyamban, felszabadító volt a futás, élvezetes, az edzés terv szerinti mennyiség nem volt elég, úgy éreztem hogy futnom kell még egy kört. Azóta soha nem elég fél óra futás, igénylem azt az egy órát. Változtattam az "első 5km" edzésterven, a sorozatok számát megnöveltem és a köztes sétából is levontam egy percet, így 8-10 km van meg átlagosan.
Rá kellett jönnöm arra is, hogy a futás, mennyire egy tudatos dolog kell hogy legyen (és számomra még így is élvezetes marad), pulzusmérőt vettem, nem engedem a szívritmusom 70% fölé, videókat nézegettem és olvasgattam a helyes futótechnikáról, légzésről, ezekre pedig figyelek futás közben is.
Jövőre a vivicitán fél maratont szeretnék futni, 2014 októberében pedig maratont. Innen nézve ez számomra már egy másik szint és kicsit félek attól, hogy valamit rosszul csinálok, valami rosszul idegződik be (mozgás, testtartás, légzés stb.), ezért úgy érzem, hogy segítségre van szükségem.
El akarom érni a kitűzött célokat, és jól akarom csinálni :) Emiatt olyan személyt/edzőt keresek aki hozzáértő és tud segíteni mind technikai dolgokban mind a futólelkemnek.